Büki Zsuzsanna

Büki Zsuzsanna1957-ben született Nován. A Pécsi Tanárképző Főiskola rajz szakán 1980-ban, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1988-ban diplomázott. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Székesfehérvári Művészek Társaságának, a Magyar Vízfestők Társaságának, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának. Egyéni kiállításai: Kastély Galéria, Egervár 1981; Megyei Művelődési Központ, Zalaegerszeg 1982; Galéria 21, Budapest 1990; Nyitott Kör Galéria, MÁV telepi református templom, Budapest 1999; „Számlált századok” címmel, A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár 2000; Városház Galéria, Budapest 2004; „ Víz-Rajz” címmel, A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár 2004; Márquez mesék”, Képek a „Száz év magány” nyomán, Aranybulla Könyvtár, Székesfehérvár 2005.
Díjai: Székesfehérvári Művészek Társaságának díja, Tavaszi Tárlat, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, Fejér Megyei Önkormányzat díja, Fehérvári Szalon, Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár, 2000, Városi Önkormányzat díja, Fehérvári Szalon, Székesfehérvár, 2001 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros, 2002 Ajka város Önkormányzatának Alkotói díja, Ajka Tárlat, Veszprém Megyei Önkormányzat díja, Ajka Tárlat , 2003, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja, Fejér Megyei Őszi Tárlat, Csók képtár, Székesfehérvár, 2004, Székesfehérvári Művészek Társaságának díja, Tavaszi Tárlat, Pelikán Galéria, Székesfehérvár.

2006-ban az 1. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále nívódíjasa.

Élmény- és gondolatfoszlányok a mail art-ról


A postáskisasszony — áttetsző fehérbőrű fiatal lány —  még fehérebbre váltan, udvarias-választékos modorban hozta tudomásomra, hogy sajnos nem így kellett volna megcímeznem a borítékaimat.
Keskeny kezével végigsimította a legfelül lévő, aranyokker színhangulatú, nagyméretű borítékot, tekintete beleütközött a mantovai képeslap vágott-applikált felületébe.
Ujjával körberajzolta azt a területet, ahova a címzést kellett volna tennem.
— Az ajánlott küldemény esetében fehér színű, üres felületű borítékon,
jól láthatóan és olvashatóan kell feltüntetni a címzettet és a feladót! —  szögezte le egyenes derékkal.
— Nos, ez a postai szabvány boríték már eleve nem fehér, hanem nátronpapír alapú, „barna boríték"! — vitáztam vele, de csak gondolatban, magamban dünnyögve. Amit közöltem én is kifinomult modorban, az az volt, mégha keskeny sávban is, de jó vastag fekete irónnal, tán olvashatóan igyekeztem kiemelni gazdag motívumkörnyezetéből a címzést.
Mindenesetre elérte azt, hogy megérintett az elbizonytalanodás reszkető érzése:
— Vajon tényleg célba érkezik ez a küldemény?
Hogy feloldjam a pillanat feszültségét, ráböktem a veronai képeslapra:
— Íme, ez nemrégiben Olaszországból megérkezett lányaim részére! Igaz, az ottani postán is némi feltűnést keltett domború, ragasztott kinézetével, ám az olasz rövidre zárta rácsodálkozását.
Fehér homlokát hirtelen enyhe narancsos pír öntötte el, ám továbbra is kétkedő mozdulattal simogatta a borítékot:
— De hová merjem tenni a bélyegeket és az egyéb postai címkéket?
Bátorítottam, hogy természetesen azok megszokott jobb felső sarki helyére, a többi postai kelléket pedig tetszés szerint tegye bárhová!
Megadóan mosolygott végül, s kezembe nyomott egy halom tértivevényes nyomtatványt, hogy töltsem ki, s jöjjek vele vissza...

U.i: „Csak a Botticelli-fej száját ne zárta volna le azzal a sárga matricával!"

/ „Rinascimento terre" sorozat tizenegy darabja, 2008
Készült a II. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále, R_enaissance című kiállítására /

-

Írástudó koromtól fogva vonzódok a nem hivatalos postai küldeményekhez. Okát csak pár éve tudatosítottam magamban.
Lenyűgöz: a tenyérnyi felületen megjelenő kézírás egyedisége, játékos ritmusa, az üzenetek tömörsége, a bennük rejlő titkos tartalmak, az adok-kapok, a felbontás izgalma, s nem utolsósorban a bélyegek ezerarcú birodalma...
A digitalizált szféra térhódítása folytán én is egyre ritkábban küldök és kapok kézzelírt leveleket, képeslapokat. Az email-ek világából pár fontos dolog hiányzik nekem is: az anyaggal, a matériával való találkozás: a papír zizzenése, tapintása és a kalligráfia egyedisége, az ujjlenyomat megérzése... Mintahogy az Art mozi hangulata, varázsa legalább havonta kell nekem ebben a video-DVD világban is.

-

Csupán pár éve foglalkoztat a mail art maga: a nyomtatott kommunikációs lehetőség művészi értékké válása. Ismertem őskorának izgalmas történetét, politikai-társadalmi létjogosultságát. Befogadóként élveztem azt a néhány alkotást, amely a látómezőmbe került véletlenül vagy szándékosan.
Aztán felhívásra, 2005-ben kezdtem el magam is szerkesztgetni, bütykölgetni mail art munkákat, amikoris Székesfehérváron meghirdették az I. Közép-dunántúli Regionális Post Art kiállítást a Pelikán Galériában.
„Mi mindent borítékolunk?"
Volt az akkori munkáim központi gondolata. Már első borítékaim is pauszpapírból készültek, tehát áttetszőek, sejtelmesek és ugyanakkor tisztán láttatóak is voltak egyszerre. Nyíltan feltárták intim dolgainkat, butaságaink apró mozzanatait.

/ „Mi mindent borítékolunk?" című mű elő és hátoldala, 2005 /

-

Az áttetszőség, átláthatóság, átvilágítottság alapgondolata aztán a R_evolution című mail art I. Biennále meghirdetésekor még jobban felerősödött, s persze telítődött a forradalomhoz kapcsolódó általános és konkrét jelentéstartalommal. A borítékok mérete a duplájára nőtt, ám anyaguk továbbra is a pausz maradt. Formavilágukban gazdagodtak több egyéni jeggyel, a tépések, szabdalások és egymásrarétegződések által. Mindezek a rájuk nyomtatott gesztusnyomokkal, valamint a szűkreszabott színskálával együtt eredményezhették a hét darabból álló sorozat fojtott drámaiságát.
„Az Idő..." volt a sorozat címe, de minden darabot elláttam alcímmel is.
A revolution tematikához döntően tágabb értelemben közelítettem. Értelmezésem szerint a fogalom a változás, változtatás elementáris igényét, s elkerülhetetlenségét jelenti, amely sajnos determináltan véres áldozattal is jár. / pl.: „Párizs", Soroló, Útkeresők című darabok/
A hetedik boríték kimondottan '56-os, személyes vonatkozású.
Anyám akkor méhében hordozott engem, s a körülmények ellenére hihetetlenül higgadtan viselkedett. Mint később mindig mondogatta, bizonyára én tettem őt nyugodttá.

/„Az Idő..." című sorozat borítékjai és képeslapjai
A „R_evolution, I. Nemzetközi Spanyolnátha
Küldeményművészeti Biennále-ra készültek 2006-ban/

-

Az papír bűvöletében

A pausz után felfedeztem magamnak az okkertónusú nátronpapír alapanyagú borítékfajtát. Engedelmesen simult képi próbálkozásomhoz. Egyre kisebb méretű képecskékből álló színes képhalmazt szerkesztgettem, nyomtattam rájuk, mintegy közeledve a bélyegek világához.
Félszáz apró kép szerveződött egy kompozícióvá, mintegy jelezve éveim számát is.
A motívumözön elárasztotta tehát a burkolóanyag, a boríték felületét is.
A „Hódolat a Mesternek" tematika kétirányú tisztelgést hívott elő bennem, egyrészt a legremekebb tanáromnak, másrészt a számos ösztönző klasszikus példaképemnek is szólt.
Innen aztán egyenes út vezetett az első művészkönyvemhez, amelynek címe: „BoríTÉKA" lett.

/ - „Hódolatom Mesterem" című két boríték és benne lévő két sz.g. pint
A „ Hódolat a Mesternek" című IV. Nemzetközi Mail-Art kiállításon, Aula Galéria, Debrecen, 2007
- „ BoríTÉKA," című művészkönyv, XXIV. Miskolci Grafikai Triennále, 2008, Miskolc /

-

Üdvözlet a reneszánsz földjéről...

Az utazás izgalma júniusban már tetőfokára hágott.
Bő évtized után ismét Toszkána földjén lehetünk! 2008 nálunk amúgyis a reneszánsz éve, s végre megengedhettük magunknak, hogy a réglátott kultúrtörténeti nevezettességeket újra bejárjuk, sőt Észak-Olaszország általuk még nem látott városait is bebarangoljuk, mint pl.: Vicenzát, Veronát, Mantovát!
Számítógép nem lévén nálunk, így buzgón írogattam útinapló gyanánt a képeslapokat lányaim számára, mintegy tucatnyit élménymorzsaként. Leírhatatlan volt persze a ránk zúduló látványanyag!
Lázas munkába fogtam hazatérve, hiszen megérkezett hozzám is a II. Biennále felhívása. Úgy döntöttem, hogy ismét a megkedvelt nátronborítékokra szerkesztem a fotóimat és a hazaküldött képeslapokat. Már csak a boríték felületére. Oly dús volt a motívumkincs, hogy teletöltöttem a postai küldemény mindkét oldalát. Alig vettem észre, hogy már a tizenegyediknél járok.

/„Rinascimento Terre" című sorozat darabjai, 2008
Elküldve a II. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále-ra./

-

A postáskisasszony...

Sárkeresztes, 2008. augusztus 27. Büki Zsuzsanna