Kilián László

Kilián László(1961) író, esszéista, kritikus, szerkesztő. A veszprémi Művészetek Háza munkatársa, a Vár Ucca Műhely irodalmi lap szerkesztője. Utóbb megjelent kötete: Igenkönyv.

Vallomásesszé

— Asszociációs-etimanalógia —

Kötődöm a Légyotthoz. Mitagadás: mit tagadhatnám. Hát letagadhatok ebből a refrénszerű bartóktorból én meg mi még valamit is?
Kötődöm hozzá és kötve is tart, mint egy vallomás. Vallomás! De mi is a vallomás? Bevallani valamit? Be, amit be kell vallani? Olyan „beismerő vallomás"-féle? És ki vallat? Hát vallatni kell engem? Én vallatni-való vagyok? Vallatni-való, ha híve valaminek?
Meg aztán hány módozattal lehet vallani? Vallani bűnt (avagy gyónni). Töredelmesen vagy törődötten. Kényszerre vagy kényszeredetten! Töredelmesen úgy, hogy azt úgy belülről, onnan mélyről hozod? ...Vagy egy másik (?jobb) módozatként: vallani szenvedélyt? Ilyen vallomást és Légyotton? (mi módon is utána? ?Ejaculatio POSZTkox?)? Szerelmet vall a szende-jámbor: e vágy vallomás-őszinteség. A bárgyú hitet tesz. Rajongása, ekként áhítata már maga vallás: VALLOMÁSSZAKRALITÁS (ott mardossa szűjét a jó Rousseau-jacqueau és a kacarászó gyertyaláng fényinél vérivel kanyaríntja azt a vasízű önmarcangolást az árkusokra.
Különben meg a vallomás az, amikor közre adsz. Közre adni azt, ami addig nyilvánosságon kívül való, ami rejtett, ami titok vagy titkos (titokzatos) = Vallomás.

Megaztán jött a Vasstibi-féle éterekbűl a bartókos-légyottos-virtuál-szellemületes kérés légyottkodjak már.
És lőn már többed ízben.
Így hát illendő netezetes olvasatot is juttatni e vallomás kermelgető elme-sétának.

A vallomás a netes bármiről ímélartról — vagy a Légyottról — maga a látomás, hogy a a neten pókolkodó amott úgy vizslatja a monitorgyát, mint az ódon fotográfusok, amikor a szent család merevarcú kölkét/matrónáját akarják azzal az ezüst pazarló masinával odaadni a jövőnek és nagy fekete képcsinálóklepetusal zárják be maguk. Úgy tekintnek magányosan a világ rettenetes tágasságába, hogy a közvetlen körötte létező kis, ámde markáns kiterjedést e fura függönnyel rekesztik ki. A titok a közvetlen érintkezésnek takartatik el és a teljes űr totalitásába áramlik bele, mint kinyilatkoztatás meg ilyesmik.
Miért is hihetnéd, baba, ha te leskedsz, kukkolsz vallomást, pőreséget, vallomás-pőreséget, akkor téged és a tőled-valót a túlnani vall(om)ás, pucérság (etc.) visszanézni elfeled, látni téged annnyira restellene, hogy el is mulasztja.
Ámde a randevú az randevú, vallomás az dukál neki: kötődésem a vallomásom, azaz virtualmanifest-em nektek öröm oda-vissza.
Itt ülünk benne a hálóban, és nagyokat röhögünk a dédiunoka-fotográfus esendőségén. Rihegünk-röhögünk, de észrevesszük-e, hogy az ő burleszkjük a mi komédiánk: mi is ők vagyunk, ők is mi. Oszt jól kiröhögtük magunk egymáson, holott sajátmagunkon...
Akkor ez most demonstratíve önirónia? Exhibicionista határ a határ ellen.