Polgár Ernő

Polgár ErnőBácsalmáson, 1954. január 27-én született. Író, drámaíró, dramaturg, az Egri Tanárképző Főiskola könyvtár szakán 1976-ban, az Oxfordi Egyetemen 1981-ben, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1982-ben diplomázott. Dolgozott az OSZK, az Országgyűlési Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum könyvtárosaként, a Magyar Rádió szerkesztőjeként, a Madách Színház dramaturgjaként, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulmányi vezetőjeként. 1998-tól szabadfoglalkozású író. 1981-ben MTA-, 1994-ben Soros-, 1998-ban Pro Renovanda Cultura Hungariae-ösztöndíjas, 2000-ben a Művészeti Akadémia pályázatán drámája dicsérő oklevelet kapott. 2005-ben Nagy Lajos-díjjal jutalmazták, és Bácsalmás díszpolgára lett. Tagja a Szépírók Társaságának, a Nagy Lajos Társaságnak és a PEN Clubnak.

2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Zongoraórák, gyermekkor és az istenek

(Légyott és online Gesamtkunstwerk)

Baáhl Ottilia, a zongoratanárnő, akit Tili néninek szólítottuk, megsimogatta a fejemet, szobájába ment, leült a zongorához és játszani kezdett. A macska ott ült a lábánál, mint a legfelsőbb istenségek testet öltött alakja. Mint az egyiptomi mitológiában Básztet, az örömnek, vidámságnak az istennője, akit rendszerint macskafejű nőalaknak ábrázoltak. Halállal bűnhődhetett, aki akaratlanul is ártott a Básztetnek szentelt macskáknak, s még inkább, ha megölte valamelyiket. Az ősi Japánban gonosz szándékú és természetfeletti erőkkel megáldott lényt láttak a macskában. Kínában pedig éppen ellenkezőleg, olyan lényt láttak benne, aki képes elűzni a gonosz szellemeket.
— Chopin — mondta Feri bácsi, és dúdolta a dallamot. Csodálkoztam, mert abból indultam ki, hogy egy volt földbirtokos csak a lovakhoz ért. Az udvaron még hozzátette:
— Istállóból szűrődött már ki ehhez fogható?
Istállóból átalakított kis udvari lakásban laktak az ötvenes években, a bácskai kisvárosban.
— Igen — feleltem —,  Jézus első sírása Betlehemben.
— Igazad van. Okos vagy te, fiam. Sokra fogod vinni!
Elindultam haza a kerteken át.
— Miért nem a kapun mész ki?
— Mert ott jár mindenki!
— Igazad van. Te sose menj mások után! — nevetett Baáhl Ferenc. — Köszönjük a süteményt! Édesanyádnak kézcsókomat küldöm.
Aranka néninek is vittem süteményt. A tanító néni leültetett, és birsalmasajttal kínált. A felnőttek úgy beszélnek a sorsról, mint valami felfoghatatlan erőről, amely tevékenységével meghatározza az eseményeket, az ember egész életét. A görögöknél sorsistennők voltak, moirák, az Éjszaka leányai, a sors ismeretlen és kiismerhetetlen volt a bennük megtestesült. A sorshit gyakran párosult egy korábbi lét és a lélekvándorlás hitével. Az ember sorsa korábbi tetteitől függ, beleértve azokat a tetteket is, amelyeket lelkének testet öltött alakja korábbi testekben követett el. Indiában a sors helyét a karma foglalja el: az ember veleszületett karmája készteti az embert, hogy akarata ellenére is azt tegye, aminek alá van rendelve.
Aranka néni látása megromlott, melyet úgy kommentált, hogy az ember élete karmája szerint a halálhoz vezető út. De még tudott még birsalmasajtot készíteni, mely olyan finom volt, hogy nem volt könnyű eldönteni, sajtját szeretem jobban, vagy őt.
Alig vártam, hogy átmehessek Linnert nénihez a pékségbe. Kenyértésztából sütött friss lángost szokott küldeni Aranka néninek, de pénzt soha nem fogadott el.
— Megyek a lángosért, ha más teendő nincs! — mondtam.
— Menj! Az ablakban várlak.
Linnerték péksége az utca másik oldalán egy sarki nádtetős házban üzemelt. Az épületet még Mária Terézia uralkodása idején építették, amikor a Bácskába bécsi pátenssel a Dunán tutajon leereszkedő német telepesek a XVIII-XIX. század fordulóján megérkeztek.
A Linnert ház a korszakból az utolsó. Álltak az ódon falak, a nagy kemence, s a kenyérillat a mesék világát őrizte. Innen hamuban sült pogácsával az Óperenciás tengeren túlra is el lehet indulni!
A templomban furulyázni tanultunk. S azt is megérttették velünk, hogy a tanulás gyökerei keserűek, gyümölcsei azonban édesek. „Mindennek úrnője és királynője: az értelem" — mondták. Bátyám harmonikán játszott, én Tili nénihez jártam zongoraórákra. Apám gyakran emlegette, hogy aki Szibériában valamilyen hangszert meg tudott szólaltatni: annak jobb dolga volt. S nekünk szebb jövőt szánt! Templomba jártunk — a zsinagógát lebontották! — , latinul ministráltunk, az iskolában németül tanultunk.
— Ahány nyelvet tudsz, fiam, annyi ember vagy! — mondta anyám, s gyakran
tette hozzá: Bácsalmásról messzire kell menni!
A bácsalmási katolikus templom freskói jelentették az első úti kalandot. Láttam, hogy az őskáosz legfontosabb jellegzetessége, hogy betölti az anyaöl szerepét, amelyből megszületik a világ, hogy van benne bizonyos energia, amely valaminek a megszületéséhez vezet. A legrégibb a sumer és az ókori egyiptomi elképzelés. Utóbbi szerint az őskáoszt jellemzi a létezők hiánya, s hogy nincs sem ég, sem föld, sem teremtett világ. A Piramisszövegek szerint erre az őskáoszra azonban nem jellemző a rendezetlenség és félelmetesség. A bibliai hagyomány szerint a végtelen világűr nem valami öröktől fogva való, abszolút és kezdetektől önálló, hanem olyasvalami, amit az Örökkévaló hozott létre. A kínai mitológiában az őskáosz az a hely, ahol megszületik a kezdet, amelynek fejlődése végső soron elvezet a világmindenség kialakulásához. A világkatasztrófák - özönvíz - leírásai arra utalnak, hogy az őskáosz nincs teljesen kiiktatva: csupán háttérbe szorult. A földön visszamaradt őskáosz nyomait jelzi a sötétség, éjszaka szülte rettegés és félelem. Az őskáosz fogalom is: az ősrobbanás elnevezése is belőle keletkezhetett. A templom festményein mindezt meg is nézhetem. De a születés misztériumát is. A nő szülőképességének eszméje és a születés gondolata a legrégibb koroktól fogva szorosan összekapcsolódott általában a termékenységnek, s szűkebben a föld termőerejének gondolatával. A születéssel függ össze az a felfogás is, amely szerint semmilyen élőlény nem hal meg, csak időlegesen elhagyja ezt a világot, hogy majd ismételten megszülessék, és újra megjelenjék ezen a világon. A csodás születések az istenek, hősök, és királyok előjogává válik egészen Jézus Krisztus csodás születéséig, mely a freskók egyikén bámulatra méltó volt. Kifejlődött a reinkarnáció eszméje is, mely ismételt születés, emberi külsővel, legalábbis részben megőrizve előző születések emlékét. Halál után a lélek átvándorol egy másik születő lénybe, a folyamatot személytelen erő — karma — irányítja. Az emberek is, az istenek is részei a „végtelen újjászületések" láncolatának, a szanszárának.
Az egyik képről mindig nézett rám a szem, mely mágikus erővel kapcsolatos szimbólum, aminek segítségével az istenség a látás képességével rendelkezik, anélkül, hogy látnák őt. A mesék hősei sokszor félszeműek, máskor a szemet gyakran vizet — könnyeket — fakasztó forrásként képzelik el.
Sok kereszt volt látható a képeken. A kereszt az egyik legelterjedtebb szimbólum. Gyakran szerepel az ember vagy ember alakú istenség modelljeként, mintha a kereszt széttárt karú emberre emlékeztetne. Ugyanakkor kapcsolódik a kínszenvedés és a halál képzetéhez is, elsősorban mert kivégzési eszköz: a szenvedések, kínok és rettenet eszköze. Ugyanakkor Kínában, Indiában, Skandináviában a kereszt az ég jele, a babiloniaknál, az egyiptomiaknál, föníciaiaknál a tűz csiholására szolgáló két fadarabból összetett kereszt a jövő élet jelképe, Asszíriában, az antik Britanniában a kereszt a teremtőerő és az örökkévalóság emblémája.
A gyermek Jézus ábrázolásai különösen megragadtak. A gyermek témája szorosan összefügg a csodálatos fogantatás vagy csodálatos születés motívumával. A gyermek kitevésének, magára hagyásának motívuma nagy jelentőségű az ókori világ elképzelésében. Az ilyen gyermeket gyakran elrejtik, kiteszik a folyóra, titokban nevelik, vagy különösen megerősítik.
A freskókon a bárány gyakran szerepelt, mint áldozati állat, rendszerint, mint tiszta, a napnak, a tűznek szánt áldozat — s megfordítva: a fekete bárány az alvilág isteneinek, gonosz szellemeknek engesztelésül szánt áldozat. A juhászat egyes antik állattenyésztő népeknél nagy szerepet játszott, a bárányok pedig a szertartásokban. A Bibliában sokszor szerepel áldozati állatként: leölik és elégetik. Az ókori Egyiptomban számos templomhoz a gazdasági hasznosításból kivont szent bárányok tartoztak. Áldozati levágásukra felnőttkorukban került sor; bebalzsamozták, és ünnepélyesen eltemették őket.
Az első ember alakja is mindig nézett rám. A felfogás arra épült, hogy a világmindenség az első ember testrészeiből jött létre. Találkozhatunk olyan szövegekkel is, melyek szerint az első ember egyes testrészei jönnek létre a világmindenség megfelelő elemeiből, mégis gyakoribb, hogy az eredeti maga
az emberi test, s a világmindenség a másodlagos, a belőle megalkotott. Az ősi Iránban is egynek fogták fel az első ember testrészeit és a világ alkotóelemeit: húsa, csontja a földet, vére a vizeket, haja a növényeket, pillantása a tüzet, lélegzete a szelet adta. Ádám a freskón hatalmas termetű ember: a teremtés pillanatában teste a földtől az égig ér. Isten, látván, hogy félnek tőle az angyalok: összezsugorítja Ádámot. Rabbinikus legenda szerint Ádám eredetileg kettős arculatú volt: később isten megfelezte őt, s megteremtette belőle Évát. Az egyik változat szerint fejéhez a földet Jeruzsálemből, testéhez Babilonból, egyéb testrészeihez más országokból vette. Az ősi egyiptomi hagyományban az első ember Ptah isten, az ő testrészeinek képzelték a kozmosz egyes elemeire felügyelő isteneket. A kínai hagyományban Pan-Ku az első ember, az ősatya, akinek testrészeiből létrejön a világ.